Letörölhetetlen mosollyal az arcomon szálltam be a taxiba, majd fejemet az ablakon pihentetve bámultam ki nyugodt szívvel az ablakon. Hope bediktálta a hotelunk nevét, ahol néhány napot, netán tán hetet fogunk eltölteni, ami valószínűleg felejthetetlen lesz mind a kettőnk számára. Nem tudtam másra figyelni, csupán a mellettünk sietősen elhaladó tájra, amit már régóta követelt a szemem világa, ami az utóbbi időben nincs a legjobb állapotában. A betegség az egész testre hat, így az eddig sem kiváló látásom, most még rosszabb állapotban áll rendelkezésemre, de mint a többi, ez sem érdekel különösebben. Nagy sóhajok hagyták el egymás után a számat, ami Hope-nak is feltűnt, így kezét az enyémre helyezve kezdett el kicsit megnyugtatni. Semmi olyan nem fordult meg a fejemben, amire ő esetlegesen gondolt, nem a betegségen rágtam magamat, hiszen...már tudtam, hogy mi lesz a végkifejlet. A múlton már nem lehet változtatni, és, ha jobban belegondolok, nem is akarnék, minden jó, ahogy van. Szívem minden paraméterével a táj által nyújtott csodát mentettem el automatikusan, hiszen telhetetlenül próbálok mindent megnézni, ami szinte lehetetlennek minősül. Magamba akarom szívni ezt a csodás várost, a nevezetességeket, amik mellett most gyors tempóban haladunk el. Nincs mit tenni, várost kell néznünk, ami persze a terveink között szerepel, egyenesen a koncert előtt. A percek iszonyatos gyorsaságban teltek és semmit sem engedtek meg nekem. Hiába próbáltam mindent alaposan felmérni, nem sikerült. Ugyan, hogy is sikerülhetett volna egy taxi hátsó ülésén? Megmosolyogtam a magam buta elképzelését, amit Hope is észrevett.
- Megjöttünk! - gyermeteg örömmel pattantam ki a kocsiból és szippantottam ismételten a csípős hideg londoni levegőből, ami gyors tempóban kúszott be egészen a tüdőmig. Noha, fájt eme tevékenységem, most valahogy mégsem tudott érdekelni a testi fájdalom. Élveztem, hogy még egy dolgot kihúzhatok a listámról, hogy ténylegesen is itt vagyok Londonban, ráadásul azzal a személlyel, aki igen fontos szerepet tölt be az életemben.
- Királylány. Minden rendben? - aggódó hanggal érintette meg a vállamat, így sikerült visszazökkentenie a való világba. Fejemet megráztam, kezemmel a bőröndöm felé nyúltam, majd magam után húzva indultam el a recepció felé. Meglepetésként ért a szálloda csodálatos pompája, fényűző életre vallott, ami hirtelenjében elém tárult. Sosem engedhettem meg magamnak, hogy olyan helyre menjek, ahol még a lábadat is megmossa a zuhanyfülke, beértem az önellátós helyekkel, de most... így utoljára miért ne tehetném meg? Még mindig mosollyal az arcomon közlekedtem, ami az elkövetkezendő időkben nehézkesen fog onnan lefagyni. A recepciós pultra támaszkodva köszöntöttem kedvesen a pult mögött álló hölgyet, majd a nevemet bediktálva kaptam kézbe a kulcsunkat.
- Hűha. - a szobába belépve tárult elém a tömény pompás világ, amiben a gazdag embereknek lehet részük szinte minden nap. - Csodálatos. - lábaimmal futásnak eredtem, teljes erőmből a hatalmas franciaágyra ugrottam. Hope mosollyal az arcán lépett be a szobába, a bőröndöket a szekrény előtt helyezte el. - Mára tervezünk valamit? - kislány módjára fordultam hasra, államat kezeimen támasztottam meg, lábamat lóbálni kezdtem.
- Ha szeretnéd. - rám kacsintott, ajkaim közül egy jóleső nevetés tört ki. - Vásárlás, vacsora, városnézés...amit csak szeretnél. - ritka volt ilyet a szájából hallani, ugyanis nem volt sosem az a nagy vásárlós lány, aki ölt volna egy-egy ruhadarabért. Tényleg a kívánságaimat leste, noha nem vártam el tőle, ugyanis ez az utazás ugyanúgy az ő kedve miatt is volt, mint az enyém miatt.
- Fáradtnak látszol. Mit szólnál, ha ma itthon maradnánk és filmeznénk, miközben elfogyasztjuk az első Angliában készült ételünket? Holnap pedig elmehetnénk várost nézni és vásárolni. - szemöldökömet felhúztam, kislányos mosollyal illettem meg.
- Remek ötlet! Szólok a szobapincérnek, addig fürödj le! - kérdés nélkül indult ki a szobából, ugyanis nagyon jól tudta, hogy mi lenne a válaszom. Mostanában már mindegy volt számomra, hogy milyen ételt juttatok a szervezetembe, ugyanis néha előszeretettel távozott belőlem rögtön. Már nem érdekelt, hogy milyen olcsó vagy drága ételeket eszek vagy már-már zabálok be, hiszen fogytam. Gyors tempóban adtam le a súlyfelesleget, amit aznap felszedtem. Ezt azok az emberek, akik nem értették, hogy mi van velem érdekesen nézték végig, hiszen java részük anorexiásnak gondolt. Hope tanácsát - vagy parancsát - megfogadva lépkedtem a bőröndöm felé, amiből kivettem a pizsamámat. Tengelyem körül megfordulva léptem be a fürdőbe, az állam a padlót súrolta. Ruháimat levettem magamról és egyenesen a zuhanyfülkébe léptem be. Magamra engedtem a forró vizet, szememet becsuktam és élveztem, amint a forró cseppek leáramlanak a testemről, egészen a lefolyóig.
Visszaemlékezés - 2001. nyara.
Izgalommal teli voltam, amikor nagypapámat megtekintettem, ahogyan a kávéját szürcsöli. Szerettem őt, noha voltak közöttünk néha olyan pillanatok, amikor a veszekedés szélén álltunk. Mindig csipkelődtem vele, hogy nem adok neki epret vagy éppenséggel egy kocka csokoládét, de mindez hozzá tartozott a mi kapcsolatunkhoz. Persze a végkifejlet mindig ugyanaz volt, hagytam neki epret is és csokoládét is. Minden este az ölében aludtam el, miközben a hajamon simított át, vicceket mesélt és együtt néztük meg a napi híradót, amiből kiderült, hogy ki milyen rossz dolgot csinált az adott országban.
- Papa, papa! - izgatottan ugrottam nagypapám karjába, aki felemelve pörgetett meg és csókolt bele a hajamba. Kuncogva távolodtam el tőle egy picit, hogy ferde szemüvegét megigazíthassam az orrán. Miután kész voltam, egy hosszas puszit nyomtam az arcára, tarkójánál összefűztem ujjaimat és szorosan öleltem őt. Szerettem, mindig megértett és kiállt mellettem. A tenyerén hordozott.
- Jó reggelt királylány. - apró puszit nyomott arcomra, ölében vitt ki a konyhába. - Citromos tea? - hangja vidáman csendült fel, kezével már a hűtőajtó fogantyúját ragadta meg. Aprót bólintottam, lábaimat lóbáltam a széken. Papa egy bögrét vett elő a szekrényből, majd a hideg teát beleöntve helyezte elém.
- Köszönöm szépen. - mondtam kislányos hangon, arcomon letörölhetetlen mosoly ékeskedett. - Mama? - szám elé emeltem a bögrét, nagyot kortyoltam a jéghideg teából, ami lehűtötte meleg testemet. Egyszerre nyeltem le, amitől köhögnöm kellett. Papa azonnal mögém sietett, aprókat ütött a hátamra, amitől csökkent a testemben keletkező köhögés.
- Van még tea, nem kell egyszerre meginni, kincsem! - korholt. - Elment vásárolni. - testével ismételten a hűtő felé sietett, kivette belőle a felvágottakat, amit elém tett le, majd utána két szelet kenyeret vágva csinált nekem és magának is egy szendvicset. Velem szemben helyezkedett el, kacéran rám kacsintott. - Most egyél és utána felfújjuk a medencédet.
- Medencézünk? - szemem felcsillant, kezeim közé vettem a sonkás szendvicsemet. Nagyot haraptam belőle, komótosan rágni kezdtem, miközben egy percre sem vettem el szememet a szeretet nagypapáméról.
2013.
- Faith? - Hope halk hangja zökkentett vissza a való világba, szememből patakszerűen folytak a könnyek a meleg vízzel lefelé haladva a testemen.
- I-igen. Megyek. - a tusfürdőért nyúltam, majd tenyerembe nyomva egy keveset kenetem be vele egész testemet. Ujjaimmal éreztem a bordáimat, minden csontom a bőrömhöz tapadt, ami már kissé sem riasztott meg. Újra a víz sugarai alá álltam, lemostam a testemet fedő tusfürdőt, majd a vizet elzárva léptem ki a fülképből, testem köré törölközőt terítettem. A tükör elé léptem, ujjaimmal letöröltem a párával ellátott tárgyat, majd, amikor tisztán láttam az előttem álló lányt, alaposan végigmértem őt. Más volt, mint én, annak ellenére, hogy saját magamat láttam, de koránt sem azt a lányt, aki azelőtt voltam. Arcom beesett volt, csontjaim elrettentően mutatták meg magukat. Már nem bírtam és nem is akartam testhez simuló ruhákat felvenni, ugyanis azok csak jobban megmutatták, hogy milyen sovány is vagyok valójában. Mostani ruhatáram csak bő ruhákból áll, amik valamilyen módon kissé teltebbnek mutatnak. Utáltam ezt és egy ideig idegesített is, de, ahogy telt az idő egyre jobban törődtem bele abba, hogy az emberek megbámulnak. Szemeimet lecsuktam, a pultra támaszkodtam, majd egy mély levegő kíséretében varázsoltam arcomra egy hamiskás mosolyt. Felvettem a pizsamámat, a törölközőt a szárítón helyeztem el, majd ujjaimat a kilincsre téve nyitottam ki az ajtót, azon kilépve pedig siettem a nappaliban várakozó Hope felé. - Szia! - apró mosoly jelent meg az arcomon, a kanapén helyezkedtem el, közvetlenül mellette. - Hé, minden rendben? - szemöldökömet kissé felhúztam, állát megfogva fordítottam magam felé a fejét. Noha tudtam, hogy nem fog beszélni, vagy ha fog is akkor könnyeivel kell küzdenie, de muszáj voltam folyamatosan feltenni ezt a kérdést neki, mivel szerettem volna, ha kibeszéli magából azt, ami a szívét nyomja.
- Úgy érzem, hogy kihasznállak ezzel az úttal... Ez az egész hely, utazás és... - hangja elhalt, tekintetével a kezét kezdte el pásztázni.
- Hope az isten áldjon meg! - idegesen csendült fel hangom, kissé összerezzen hirtelen kitörésem miatt. - Én kértelek meg, én ragaszkodtam hozzá. Ez a legkevesebb, amit tehetek érted, ha már ekkora lelki terrornak teszlek ki. Utálom, hogy rávettelek, utálom, hogy így látlak. Tudom, hogy rettentően nehéz így elviselni engem, de jól vagyok. Minden rendben van, életem legszebb perceit és óráit töltöm el most.
- Mostanában sokat gondolkozol. - suttogott, hátammal neki dőltem, ujjaival a hajamat kezdte el simogatni. - Félek, amikor sokáig vagy bent a fürdőbe. Ilyenkor mindig rossz érzésem van, hogy miért vagy bent olyan sokáig. Mindig bezárod az ajtót, így lehetetlenné téve azt, hogy segítsek, ha kéne. Szeretném, ha...ha nyitva hagynád és nem zárnád be. - testemmel a tévé felé fordultam, kiélveztem minden simítást. Sikerült elérnie, hogy szemeim lefele csukódjanak.
- Hmm. - hümmögtem, nem bírtam normális választ kinyögni. Szemeimet csukva tartottam, miközben a film már rég a negyedénél járhatott. Lélegzetem szabályos volt, de éreztem, hogy Hope mocorogni kezd alattam. Kezét a vállamra helyezte, rázni kezdte a testemet és éreztem karomon az első könnycseppeket.
- Faith! - aggódóan rázta tovább a testemet, könnyei immáron folytak rám. - Faith, könyörgöm ne csináld!
- Csak szundítottam. Még élek. - szememet dörzsölve keltem fel, egy mosolyt küldtem felé, ujjaimmal letöröltem a könnyeit. - Amíg nem találkoztam Harry-vel és amíg nem láttam Londont nem megyek sehova! - apró kuncogás hagyta el a számat, ami őt is ellazította. Tényleg gyűlöltem magamat, hogy belerángattam egy ilyen útba, ilyen komoly megrázkódtatásnak vetettem őt alá, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy innen már csak egy ember fog távozni és az nem én leszek, hanem Ő.
- Megjöttünk! - gyermeteg örömmel pattantam ki a kocsiból és szippantottam ismételten a csípős hideg londoni levegőből, ami gyors tempóban kúszott be egészen a tüdőmig. Noha, fájt eme tevékenységem, most valahogy mégsem tudott érdekelni a testi fájdalom. Élveztem, hogy még egy dolgot kihúzhatok a listámról, hogy ténylegesen is itt vagyok Londonban, ráadásul azzal a személlyel, aki igen fontos szerepet tölt be az életemben.
- Királylány. Minden rendben? - aggódó hanggal érintette meg a vállamat, így sikerült visszazökkentenie a való világba. Fejemet megráztam, kezemmel a bőröndöm felé nyúltam, majd magam után húzva indultam el a recepció felé. Meglepetésként ért a szálloda csodálatos pompája, fényűző életre vallott, ami hirtelenjében elém tárult. Sosem engedhettem meg magamnak, hogy olyan helyre menjek, ahol még a lábadat is megmossa a zuhanyfülke, beértem az önellátós helyekkel, de most... így utoljára miért ne tehetném meg? Még mindig mosollyal az arcomon közlekedtem, ami az elkövetkezendő időkben nehézkesen fog onnan lefagyni. A recepciós pultra támaszkodva köszöntöttem kedvesen a pult mögött álló hölgyet, majd a nevemet bediktálva kaptam kézbe a kulcsunkat.
- Hűha. - a szobába belépve tárult elém a tömény pompás világ, amiben a gazdag embereknek lehet részük szinte minden nap. - Csodálatos. - lábaimmal futásnak eredtem, teljes erőmből a hatalmas franciaágyra ugrottam. Hope mosollyal az arcán lépett be a szobába, a bőröndöket a szekrény előtt helyezte el. - Mára tervezünk valamit? - kislány módjára fordultam hasra, államat kezeimen támasztottam meg, lábamat lóbálni kezdtem.
- Ha szeretnéd. - rám kacsintott, ajkaim közül egy jóleső nevetés tört ki. - Vásárlás, vacsora, városnézés...amit csak szeretnél. - ritka volt ilyet a szájából hallani, ugyanis nem volt sosem az a nagy vásárlós lány, aki ölt volna egy-egy ruhadarabért. Tényleg a kívánságaimat leste, noha nem vártam el tőle, ugyanis ez az utazás ugyanúgy az ő kedve miatt is volt, mint az enyém miatt.
- Fáradtnak látszol. Mit szólnál, ha ma itthon maradnánk és filmeznénk, miközben elfogyasztjuk az első Angliában készült ételünket? Holnap pedig elmehetnénk várost nézni és vásárolni. - szemöldökömet felhúztam, kislányos mosollyal illettem meg.
- Remek ötlet! Szólok a szobapincérnek, addig fürödj le! - kérdés nélkül indult ki a szobából, ugyanis nagyon jól tudta, hogy mi lenne a válaszom. Mostanában már mindegy volt számomra, hogy milyen ételt juttatok a szervezetembe, ugyanis néha előszeretettel távozott belőlem rögtön. Már nem érdekelt, hogy milyen olcsó vagy drága ételeket eszek vagy már-már zabálok be, hiszen fogytam. Gyors tempóban adtam le a súlyfelesleget, amit aznap felszedtem. Ezt azok az emberek, akik nem értették, hogy mi van velem érdekesen nézték végig, hiszen java részük anorexiásnak gondolt. Hope tanácsát - vagy parancsát - megfogadva lépkedtem a bőröndöm felé, amiből kivettem a pizsamámat. Tengelyem körül megfordulva léptem be a fürdőbe, az állam a padlót súrolta. Ruháimat levettem magamról és egyenesen a zuhanyfülkébe léptem be. Magamra engedtem a forró vizet, szememet becsuktam és élveztem, amint a forró cseppek leáramlanak a testemről, egészen a lefolyóig.
Visszaemlékezés - 2001. nyara.
Izgalommal teli voltam, amikor nagypapámat megtekintettem, ahogyan a kávéját szürcsöli. Szerettem őt, noha voltak közöttünk néha olyan pillanatok, amikor a veszekedés szélén álltunk. Mindig csipkelődtem vele, hogy nem adok neki epret vagy éppenséggel egy kocka csokoládét, de mindez hozzá tartozott a mi kapcsolatunkhoz. Persze a végkifejlet mindig ugyanaz volt, hagytam neki epret is és csokoládét is. Minden este az ölében aludtam el, miközben a hajamon simított át, vicceket mesélt és együtt néztük meg a napi híradót, amiből kiderült, hogy ki milyen rossz dolgot csinált az adott országban.
- Papa, papa! - izgatottan ugrottam nagypapám karjába, aki felemelve pörgetett meg és csókolt bele a hajamba. Kuncogva távolodtam el tőle egy picit, hogy ferde szemüvegét megigazíthassam az orrán. Miután kész voltam, egy hosszas puszit nyomtam az arcára, tarkójánál összefűztem ujjaimat és szorosan öleltem őt. Szerettem, mindig megértett és kiállt mellettem. A tenyerén hordozott.
- Jó reggelt királylány. - apró puszit nyomott arcomra, ölében vitt ki a konyhába. - Citromos tea? - hangja vidáman csendült fel, kezével már a hűtőajtó fogantyúját ragadta meg. Aprót bólintottam, lábaimat lóbáltam a széken. Papa egy bögrét vett elő a szekrényből, majd a hideg teát beleöntve helyezte elém.
- Köszönöm szépen. - mondtam kislányos hangon, arcomon letörölhetetlen mosoly ékeskedett. - Mama? - szám elé emeltem a bögrét, nagyot kortyoltam a jéghideg teából, ami lehűtötte meleg testemet. Egyszerre nyeltem le, amitől köhögnöm kellett. Papa azonnal mögém sietett, aprókat ütött a hátamra, amitől csökkent a testemben keletkező köhögés.
- Van még tea, nem kell egyszerre meginni, kincsem! - korholt. - Elment vásárolni. - testével ismételten a hűtő felé sietett, kivette belőle a felvágottakat, amit elém tett le, majd utána két szelet kenyeret vágva csinált nekem és magának is egy szendvicset. Velem szemben helyezkedett el, kacéran rám kacsintott. - Most egyél és utána felfújjuk a medencédet.
- Medencézünk? - szemem felcsillant, kezeim közé vettem a sonkás szendvicsemet. Nagyot haraptam belőle, komótosan rágni kezdtem, miközben egy percre sem vettem el szememet a szeretet nagypapáméról.
2013.
- Faith? - Hope halk hangja zökkentett vissza a való világba, szememből patakszerűen folytak a könnyek a meleg vízzel lefelé haladva a testemen.
- I-igen. Megyek. - a tusfürdőért nyúltam, majd tenyerembe nyomva egy keveset kenetem be vele egész testemet. Ujjaimmal éreztem a bordáimat, minden csontom a bőrömhöz tapadt, ami már kissé sem riasztott meg. Újra a víz sugarai alá álltam, lemostam a testemet fedő tusfürdőt, majd a vizet elzárva léptem ki a fülképből, testem köré törölközőt terítettem. A tükör elé léptem, ujjaimmal letöröltem a párával ellátott tárgyat, majd, amikor tisztán láttam az előttem álló lányt, alaposan végigmértem őt. Más volt, mint én, annak ellenére, hogy saját magamat láttam, de koránt sem azt a lányt, aki azelőtt voltam. Arcom beesett volt, csontjaim elrettentően mutatták meg magukat. Már nem bírtam és nem is akartam testhez simuló ruhákat felvenni, ugyanis azok csak jobban megmutatták, hogy milyen sovány is vagyok valójában. Mostani ruhatáram csak bő ruhákból áll, amik valamilyen módon kissé teltebbnek mutatnak. Utáltam ezt és egy ideig idegesített is, de, ahogy telt az idő egyre jobban törődtem bele abba, hogy az emberek megbámulnak. Szemeimet lecsuktam, a pultra támaszkodtam, majd egy mély levegő kíséretében varázsoltam arcomra egy hamiskás mosolyt. Felvettem a pizsamámat, a törölközőt a szárítón helyeztem el, majd ujjaimat a kilincsre téve nyitottam ki az ajtót, azon kilépve pedig siettem a nappaliban várakozó Hope felé. - Szia! - apró mosoly jelent meg az arcomon, a kanapén helyezkedtem el, közvetlenül mellette. - Hé, minden rendben? - szemöldökömet kissé felhúztam, állát megfogva fordítottam magam felé a fejét. Noha tudtam, hogy nem fog beszélni, vagy ha fog is akkor könnyeivel kell küzdenie, de muszáj voltam folyamatosan feltenni ezt a kérdést neki, mivel szerettem volna, ha kibeszéli magából azt, ami a szívét nyomja.
- Úgy érzem, hogy kihasznállak ezzel az úttal... Ez az egész hely, utazás és... - hangja elhalt, tekintetével a kezét kezdte el pásztázni.
- Hope az isten áldjon meg! - idegesen csendült fel hangom, kissé összerezzen hirtelen kitörésem miatt. - Én kértelek meg, én ragaszkodtam hozzá. Ez a legkevesebb, amit tehetek érted, ha már ekkora lelki terrornak teszlek ki. Utálom, hogy rávettelek, utálom, hogy így látlak. Tudom, hogy rettentően nehéz így elviselni engem, de jól vagyok. Minden rendben van, életem legszebb perceit és óráit töltöm el most.
- Mostanában sokat gondolkozol. - suttogott, hátammal neki dőltem, ujjaival a hajamat kezdte el simogatni. - Félek, amikor sokáig vagy bent a fürdőbe. Ilyenkor mindig rossz érzésem van, hogy miért vagy bent olyan sokáig. Mindig bezárod az ajtót, így lehetetlenné téve azt, hogy segítsek, ha kéne. Szeretném, ha...ha nyitva hagynád és nem zárnád be. - testemmel a tévé felé fordultam, kiélveztem minden simítást. Sikerült elérnie, hogy szemeim lefele csukódjanak.
- Hmm. - hümmögtem, nem bírtam normális választ kinyögni. Szemeimet csukva tartottam, miközben a film már rég a negyedénél járhatott. Lélegzetem szabályos volt, de éreztem, hogy Hope mocorogni kezd alattam. Kezét a vállamra helyezte, rázni kezdte a testemet és éreztem karomon az első könnycseppeket.
- Faith! - aggódóan rázta tovább a testemet, könnyei immáron folytak rám. - Faith, könyörgöm ne csináld!
- Csak szundítottam. Még élek. - szememet dörzsölve keltem fel, egy mosolyt küldtem felé, ujjaimmal letöröltem a könnyeit. - Amíg nem találkoztam Harry-vel és amíg nem láttam Londont nem megyek sehova! - apró kuncogás hagyta el a számat, ami őt is ellazította. Tényleg gyűlöltem magamat, hogy belerángattam egy ilyen útba, ilyen komoly megrázkódtatásnak vetettem őt alá, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy innen már csak egy ember fog távozni és az nem én leszek, hanem Ő.
