EIGHTH CHAPTER

Sziasztook!(:
Megjöttem az új fejezettel. Remélem tetszeni fog, hiszen lassacskán végéhez érünk a blognak. Köszönöm szépen az előző részhez írt kommenteket, édesek vagytok!(:
Több szó, mint száz!(: Itt az új fejezet.

Have a nice day, 

Susan:*

"Amikor a tekintetünk találkozik ez az érzés bennem több, mint amit el tudok viselni."

Harry Styles

Eddigi csekély életem során még sosem éreztem magamat gyengének. Nem tudtak megtörni, noha volt néhány olyan napom vagy percem, kinek mi tetszik jobban, amikor is sírva fakadtam. Na és? Mindenki szokott sírni, még a nagy Harry Styles is. Igen ám, de most, hogy szánalmasnak mondható kis életembe belecsöppen Faith Smith, minden megváltozott. Megtört. Egy lány, aki jelen pillanatban az életéért küzd sikeresen elérte, hogy az évek során felállított védelmi falam úgy, ahogy van, ledőljön, és mindent porrá zúzzon. Félreértés ne essék, emiatt nem őt hibáztatom, sokkal inkább magamat és gyenge szívemet, amit kevés embernek sikerült megmelengetnie. Mert neki igenis sikerült! Furcsa, de egyben kellemes érzés kimondani, hogy ez a lány sokkal erősebb bármelyikünknél, de átlátok rajta és a kis védőfalán, amit hasonló okokkal épített fel, mint én. Láttam megtörni, sírni és reszketni a fájdalomtól. Szemeim előtt mindig megjelennek a képek, amit örök életemre el akarok rejteni, de nem sikerül. Gyenge, csöppnyi teste a kórházi ágyon olyan szinten remeg, hogy még magát az orvosokat is megrémiszti. "Állítsák már le." Folyton ezt kiabáltam és nem fogtam fel a dolgokat, hogy mibe is rángattam bele. Mert én erőszakoskodtam. "Értse meg Mr. Styles, hogy nem tudunk mit tenni. Nem tudtuk, hogyan reagál a teste és most egyetlen, amit tehetünk, hogy várunk." Könnyes szemmel ültem végig az ágyánál, de nem sírtam. Nem sírhattam, hiszen az gyengeségre vallott volna, ami most nem volt megfelelő viselkedés. Azzal nyugtattam magamat, hogyha ő kibírja, akkor én is, de, ahogy megláttam őt, ahogy beszállt a kocsimba s próbált úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne, összetörtem. Alig bírtam ki a hazafele vezető utat sírás nélkül és erősen kellett tartanom magamat, hogy ne omoljak össze. Nyugodj meg, Harry. Már csak pár méter! Ezekkel a szavakkal próbáltam enyhíteni fájdalmamat, s kitörni készülő érzéseimnek már nem bírtam parancsolni. Teljesen elvesztettem testem feletti uralmamat, így szégyenszemre futottam be a lakásba s hagytam magára a kocsiban ülő lányt. Egyből a szobámba rohantam és miután megbizonyosodtam róla, hogy az ajtót bejutás mentessé tettem a földre rogytam és utat engedtem régóta kitörni készülő könnyeimnek. Hátamat az ajtónak döntöttem miközben az ablak előtt csicsergő madarak vidám dallama hatolt be elmémbe. Szívem hevesebb ritmus diktált, de egy kis idő múltán testem, ahogy lelkem is kezdet lenyugodni.
- Ez itt az illemhelyiség. - csapta meg fülemet Liam hangja.
- Azt hiszem innentől egyedül is menni fog. - kuncogott Faith és hirtelenjében arra lettem figyelmes, hogy még levegőt sem veszek a tisztább, érthetőbb mondatok érdekében.
- Faith?
- Igen, Liam?
- Ne törd össze őt, rendben? - sóhajtott, s ezt követően percekig csak füleltem, hogy halljak valamit. De nem hallottam.
- Nem szándékozom, hiszen nem érdemli meg. Egyikőtök sem érdemli meg, Liam. - suttogta, de a hang közelebbről jött, mint eddig, ami gyanút adott arra, hogy Fait közelebb lépett Liamhez. - De azt az opciót is fent kell tartanotok, hogy távozok.
- Meg fogsz gyógyulni, Faith! - förmedt rá.
- Úgy legyen!
Órák óta gubbasztok a szobám ajtajában és senkinek sem voltam hajlandó kinyitni. Hogy miért nem? Mi okból? Ezek olyan kérdések, amikre még talán magam sem bírnék felelni. Talán csak egyedül akartam lenni és lenyugodni mielőtt átmegyek a mellettem lévő szobában valószínűleg már alvó lányhoz, hogy megbeszéljem és kimagyarázzam helytelen viselkedésemet. Ő volt az egyetlen, aki nem is próbálkozott azzal, hogy bejusson hozzám és ezért méltányolom. Átélhette már ő is ugyanezt, hogy csak némi magányra lett volna szüksége, de ezt a környezete megtagadta, s válaszokat akart azokra a rohadt kérdésekre. Természetesen a barátaim és szeretem őket. Megértem, hogy szeretnének segíteni, de most egyedül magamra van szükségem. A szobát már a sötétség uralta, már jóval elmúlt éjfél is és a fáradtságot sem vettem arra, hogy a közelben lévő kis lámpát felkapcsoljam. Jó volt ez a pozitúra és, ha a fő okot kellene megneveznem, akkor az lenne, hogy innen mindent lehet hallani. Fejemet felkaptam, amikor halk lépéseket hallottam kintről, majd az ajtó nyitódását. Óvatosan álltam fel a helyemről s ujjaimat a zárra helyezve nyitottam ki. Az ajtót amilyen halkan csak bírtam tártam ki magam előtt és lépkedtem óvatosan a fürdő felé, ahonnan most egy apró fénycsóva szökött ki a résnyire nyitva hagyott ajtón. Bentről apró nyöszörgések és öklendezések szűrődtek ki, s a szívem azonnal összeszorult, mert tudtam, hogy ő van bent.
- A picsába! - szitkozódott, s az ajtóból figyeltem, miként hajtja fejét a vécé fölé, s adja ki magából az alig-alig megevett ételt. Háta rázkódott a megerőltetéstől. - Utálom. - szipogta, míg haja elrejtette előlem tökéletes arcát.
- Faith. - suttogtam, míg ujjaim hátán simítottak végig. Leguggoltam mellé, haját hátrafogtam, s tartottam nehogy véletlenül is, de célt veszítsen. Arcán hatalmas cseppekben folytak le könnyei, míg parányi testével a hideg csempén ücsörgött.
- Mindjárt jól leszek. - mosolyodott el. - Csak egy perc. - suttogta. - Csak egy perc. - ismételte meg önmagát, s a másodpercekből hosszas percek lettek. Kezeimmel még mindig rabul ejtettem hosszú barna haját, míg ő várt és várt, hátha jön még valami, de nem jött. Erőtlenül kelt fel a földről, s a vécédeszkát lehajtva húzta le, amit kiadott magából. Lassan lépkedett a mosdó felé, ahol fogkeféjét megragadta, s fogrémet nyomva rá helyezte el szájában. Gyakorlott mozdulatokkal keltett kellemesebb ízt szájában és arcára kiült elégedettség mosolyra késztetett. Komótosan gurgulizált, s a csap alá tartva a fogkefét mosta le. Szájába még egy adag hideg vizet helyezett el, de azt már hamarabb köpte ki, mint az előzőeket. Két lépéssel mögötte termettem, és térdhajlatánál megragadva kaptam ölbe. Egy apró sikkantás telt tőle csupán és nem ellenkezett, mert tudta, hogy nincs esélye. Ujjait nyakam körül fonta össze, míg arcát mellkasomon pihentette egyenesen a szívemhez közel. - Hova megyünk? - suttogta, s lehelete égette bőrömet.
- Hozzám. - feleltem egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a ma éjszakát biza mellettem tölti. Semmi hátsó szándéka nem volt a dolognak, csupán szerettem volna, ha mellettem alszik el és mellettem is ébred. Érezni akartam meleg bőrének és vékony testének érintkezését, ahogy hozzám simul és halkan szuszog. Csak biztos akartam lenni, hogy jól van és semmi baja nincs.
- Nem hiszem, hogy az jó ötlet, Harry. - tiltakozott, pont, ahogy sejtettem. Lábam a földbe gyökerezett az ajtóm előtt és kérdő tekintettel pillantottam le a csillogó szemű lányra, aki ujjaival óvatosan cirógatta a tarkómat. Apró morgás szaladt ki a számon, miközben ujjai érzését próbáltam mind egy szálig kiélvezni.
- Nem hiszem, hogy tudnál ellene bármit is tenni, szóval... - sóhajtottam, s az ajtót a lábammal beljebb toltam. - kíméljük meg egymást egy olyan próbálkozástól, aminek tudjuk mind a ketten, hogy mi lenne a vége. - apró csókot hintettem langyos homlokára, majd óvatosan az ágyamra helyeztem. Gondosan betakartam vékony testét, amit egy apró kacajjal kontrollál. Imádtam azt a hangot, amit kiadott, mert egyszerűen öröm volt látni, hogy boldog és az apró dolgok miatt is mosolyog. Kérdés és várakozás nélkül hajtottam fel a mellette elhelyezkedő takarót és szorosan magamhoz vonva hintettem el kókusz illatú haját csókokkal. Mélyeket sóhajtozott, s légzésének száma a kétszeresét verdeste, mint szokta. Lábait az enyéim közé dugta, és összerezzentem, amikor arcát mélyen nyakam találkozásánál pihentette meg. Hosszasan szívtam be mámorító illatát, és szemeimet szorosan összeszorítva kívántam magamban vagy ezerszer, hogy gyógyuljon meg. Most. Rögtön. Csak legyen egészséges és boldog mellettem. Mert igen is boldoggá tudnám tenni, ha engedné. Ha az élet engedné.
- Harry? - suttogta, s lehelete súrolta amúgy is felforrósodott bőrömet.
- Hmm?
- Megígérsz nekem valamit? - tolta fel magát, hogy barna szempárjait enyémbe fúrhassa. Szemében csupán az aggódást és a félelmet láttam, s kikandikáló bőrét, amiről lesodródott a takaró. Összehúzott szemmel figyeltem válla alatt majdnem a keblénél elhelyezkedő vágást, aminek már csak összeforrt halovány nyoma maradt. - Utána megmutatom. - nézett rá a hegre, majd vissza rám.
- Attól függ, miről van szó. Nem tudok olyat ígérni, amiről nem tudom eldönteni, hogy meg tudom tenni vagy sem. - mosolyodtam el, s ujjaimmal végigsimítottam álla vonalán.
- Ha esetleg én... - kezdett bele, s beszédét nagy nyelések követték. - szóval... - folytatta. - ha meghalnék, megtennéd, hogy nem okolod magadat miatta?
- Ez meg miféle kérdés? - hőköltem hátra, s idegesen túrtam bele göndör fürtjeimbe. A fejemben, ahogy szívemben is valami különös érzés keletkezett. Szorított. Fogalmam sincs, hogy mi volt az, de a tudat, más néven feltételezés, hogy Faith-en nem hat a kezelés és eltávozik az élők sorából, felemésztett. Nem tudtam beletörődni, hogy valaha is elhagy, miközben nincs is semmi közöm hozzá. Nem a barátnőm, feleségem csak egy ismerősöm, akin próbálok minél nagyobb erőfeszítéssel segíteni. De átválthatnak az érzések mássá? Komolyabbá? Néha úgy érzem, hogy igen. Már nem tudok csupán ismerősként gondolni rá. A csókunk óta legalábbis nem.
- Harry ez nem a te hibád. Ez senki hibája. Ezt örököltem és kész. Ahogy a papám mondaná "Amit a kisegér kihúzott, azt nem kerülhetjük el". Még ő sem gondolta volna, hogy ez lesz velem. - rázta meg parányi fejét egy mosoly keretében, ahogy nagypapájára emlékezett vissza. Vékony ujjaival arcomon simított végig, amit én készségesen fogadtam el. Arcomat kényelmesen helyeztem el parányi tenyerében, s tartottam ott és élveztem testemre ható hangját. - Hiába műtöttek meg számtalanszor, látod, hogy mi lett. Ez az én sorsom.
- Olyan könnyen feladtad. - suttogtam, miközben válláról lehajtottam francia pántos felsőjét. Ujjaimmal lassan simítottam végig a hegen, ami alig volt látható, mégis a szemfüles embereknek szemet szúrt. - Sok ilyened van? - arcunk egyre közelebb férkőzött egymáshoz, ahogy közeledtem felé. Lejjebb hajoltam, s vállánál elhelyezkedő heget végig csókoltam. Levegővétele sietősebb lett, tisztán hallottam résnyire nyitott ajkain kiszökkenő lélegzetét. Egy-egy halkabb nyögés követte folytonos csókomat, amikor minden egyes számomra látható sebét végig csókoltam. - Van még? - alsó ajkamat fogam rabsága alá küldtem, ahogy szemébe nézve próbáltam válasz után kutakodni. Arca pírba borult, tisztán láttam, ahogy a Hold fénye megvilágította csodás bőrét.
- Van! - fonta össze karjait mellkasa előtt, amitől mellei kissé kidomborodtak, örömömre. - Harold! - korholt nevetve, és erőtlenül kezemre csapott. A hatás kedvéért fájdalmas képet vágva kaptam oda kezemhez, hogy némi büszkeség töltse el, hogy elbánt egy fiúval.
- Bocs! - emeltem fel védekezően a kezemet. - De pasiból vagyok. - nevettem fel, s derekánál megragadva döntöttem le az ágyra. Hanyatt feküdve, haja szétterülve a párnán. Tökéletes látvány volt és élettel teli, amit akár minden egyes nap elviseltem volna. Arcán szétterülő mosolya minden embert mosolygásra késztetett, akárcsak gyönyörűen csillogó szempárja. - Szóval? - hajoltam hozzá közelebb. Ajka résnyire nyitva volt, mind a ketten ziháltunk a vágytól és a levegő kettőnk között szinte azonnal felforrósodott. Ujjait felvezette a hajamba és erősen túrt bele, ami egy apró nyögést kényszerített ki belőlem. Szemeimet behunytam és sürgető tempóban csaptam le tökéletes ajkaira. Nyelvemmel behatoltam szájába és érzékien, lassan simítottam végig övén. Szinte azonnal megtaláltuk egymást és lassú mégis vad táncba hívtuk a másikat. Szorítása a hajamba fájdalmasabbá vált, de minden fellelhető érzékemet ezáltal felébresztette. Lábammal térde közé férkőztem és erősen húztam magamhoz. Ágyékom övéhez nyomódott és kellemetlenül észleltem, hogy férfiasságom remekül reagál a lány cselekményeire.
- Állj. - suttogtuk egyszerre egymás ajkaira, miközben homlokunk egymásnak dőlve pihent. - Faith én... - ziháltam még mindig a hirtelen hévtől, s a lánytól, aki nem engedett és a legfontosabb, hogy én is megálljt tudtam parancsolni. Tudatni akartam vele, hogy nem az a szándékom vele, de heves csókjának egyszerűen nem bírtam nem reagálni. - Nem akarom, hogy azt hidd, hogy én... - dadogtam, s szemem folyamatosan járkált jobbra, s balra az övéi között.
- Nem hiszek semmit, Harry. - mosolyodott el.
- Akkor jó. - suttogtam ismét, s ajkamat még egyszer az övére nyomtam. - Hmm. - hümmögtem. - Mentolos.
- Ki gondolta volna? - korholt édes, magas hangján, de láttam hirtelen áthaladó fintorát. Arcát ráncok borították, ahogy kezével gyorsan kapott a fejéhez.
- Jól vagy?
- Persze. - felelte. - Soha jobban. - mosolyodott el, de tisztán láttam, hogy ez a mosoly más, mint az eddigiek. Csak engem akart nyugtatni, noha láttam, hogy valami nincs rendjén. Még nem bízik bennem, de miért is bízna? Hiszen csak most ismert meg és talán még mindig csak egy elkényeztetett sztárocskának hisz, aki csupán egy éjszakára akarja őt. De ez nem így van. Nem egy éjszakás terveim vannak vele, hiszen minden egyes együtt töltött percet ki akarok élvezni, hogy a végén teljes bizalmába fogadjon, és együtt örüljünk s ünnepeljük meg a gyógyulását. Mert meg fog gyógyulni!
- Aludjunk. Kimerültnek tűnsz.
- Azt hiszem ez jó ötlet. - dadogta, s nem kerülte el a figyelmemet kissé remegő ajka. Összehúzott szemmel figyeltem rá, ahogy kiszáradt ajkát megnyalja, s észleli, hogy mit is figyelek. - Minden rendben. - rántotta meg vállát mintha misem történt volna, majd közelebb hajolva hintett egy csókot arcomra. - Jó éjt, Harry és köszönök mindent. - helyezte el fejét a párnán, majd a fal felé fordulva takarta be testét, hogy megóvja azt a hidegtől.
- Rám mindig számíthatsz. - csókoltam bele hajába. - Jó éjt édes Faith. - húzódzkodtam mellé, majd kezemmel átölelve derekát húztam mellkasomra. Saját takaróm felét is ráterítettem a biztonság kedvéért, majd addig vártam, amíg nem hallottam nyugodt, ritmusos szuszogását. Nyugodt szívvel hajtottam álomra a fejemet, mellkasomon vele, s reménykedtem abban, hogy holnapra minden rendben lesz. Reménykedtem, hogy a leletek jó értékeket mutatnak, s velem marad. Örökre.